E' nostra convinzione che la prima guerra mondiale sia la base e la radice della storia del XX secolo e di tutto ciò che da allora è accaduto. E' stata una gran delusione, soprattutto per i soldati, i quali, con lo spirito di chi va quasi in vacanza, credevano che al costo di qualche vita umana si sarebbe guadagnata all'Europa una pace perpetua. Invece seguirono quattro anni di guerra, il cui vero obiettivo era quello di conquistare l'egemonia su tutta l'Europa. Nonostante il revanscismo francese, la lotta dei tedeschi per la conquista del potere nel mondo, gli evidenti tentativi di espansione dei russi, lo scontro decisivo fu quello fra inglesi e tedeschi. Gli inglesi si resero conto che il loro sistema basato sulla società industriale, anche se inizialmente vincente, era ormai sorpassato, mentre l'economia tedesca, completamente rinnovata, era molto piú efficiente. Ma quel che più contava era il fatto che ora i tedeschi disputassero con loro il dominio sul mare.
La prima guerra mondiale fu un recesso dal punto di vista dell'etica e del benessere. La pace che ne seguì, i cui particolari non starò qui a commentare, non portò praticamente ad alcuna soluzione; l'obiettivo di una pace reale e duratura non fu raggiunto. Si ruppe l'equilibrio europeo che attraverso il sistema feudale-monarchico del XIX secolo aveva garantito una pace di cento anni. I soldati vennero plasmati come semplici portatori d'armi. Le parti contendenti parlavano di libertà, verità; i soldati trovarono invece un mondo di miseria, a cui seguì un semplice "cessate il fuoco" di un paio di decenni. La seconda guerra mondiale scoppiò per gli stessi motivi: le mire imperialistiche dei tedeschi si scontrarono con la determinazione da parte di francesi, inglesi, belgi e olandesi a portare avanti il loro imperialismo coloniale. Neanche la Russia raggiunse il proprio scopo, per il quale milioni di soldati caddero sul fronte, così che anche questa nazione rientrò fra quelle offese.
L'Ungheria perse due terzi del suo territorio. I piani di pace della Triplice del 1917 erano più umanitari e moderati dei dettami di Antant. Questi ultimi si opponevano ai principi dell'uguaglianza e del potere delle forze popolari, dopo che le potenze multinazionali avevano precedentemente spianato la strada in quella direzione. Numerosi politici francesi avevano previsto il fallimento: al desiderio messianico di pace e ordine seguirono delusione e recessione, e mentre da una parte nascevano il comunismo e lo stalinismo, dall'altra per reazione emergeva il nazismo e, come sua diretta conseguenza, l'olocausto.
Serra, l'editore ed io abbiamo discusso a lungo sulla locuzione con cui caratterizzare il XX secolo. Il XVIII è stato il secolo dell'Illuminismo, il XIX quello della formazione e del rafforzamento degli stati nazionali. E il secolo XX? E' stato il secolo degli orrori, ma anche della scienza e dello spirito umanitario. Le scienze si sono sviluppate a gran velocità anno dopo anno, tanto che la stessa economia ha assorbito i cambiamenti con grandi difficoltà. Abbiamo vissuto un secolo che ha lasciato la soluzione dei grandi problemi a quello successivo. A conferma della credenza che nella storia il male possa portare a risultati positivi, possiamo citare una eccezione contenuta nel seguente proverbio: la strada che porta all'inferno è ricoperta di buone intenzioni. Come unica conclusione dobbiamo riconoscere la necessità di porre fine a tutti i tentativi di egemonia che in Europa hanno portato periodicamente allo scoppio delle guerre. Gli orrori del nazismo, le perdite della Francia e la sua decadenza suggeriscono il medesimo insegnamento. Lo sviluppo del pensiero del XXI secolo è iniziato nel XX e, anche se lentamente, nel giro di qualche decennio abbiamo raggiunto dei seri risultati nella realizzazione dell'integrazione europea.
Altro importante risultato della seconda guerra mondiale è stata, nonostante le innumerevoli difficoltà, la fondazione dell'Organizzazione delle Nazioni Unite e del Consiglio di Sicurezza. Vi prendono parte persone di posizioni e interessi politici diversi, ma tutti agiscono comunque nell'interesse della pace e si impegnano affinché i conflitti del mondo non vengano risolti attraverso la guerra. Il XX secolo ci ha riservato sorprese e problemi imprevedibili. E' fallito l'impero sovietico. Per la prima volta una grande potenza, la Germania dell'Est, che disponeva di un esercito di 500000 unità, rinuncia alle sue pretese imperialistiche e riconosce di non poter più reggere la sfida con gli Stati Uniti. In tutto ciò si poteva presentire già la vittoria di una democrazia che riguardava tutto il mondo. Parimenti nel XX secolo gli Stati Uniti sono rimasti l'unica superpotenza mondiale. L'umanità si trova adesso a un bivio. Da una parte ci si chiede come sia possibile che uno stato, oltretutto superpotenza, possa agire privo di alleati da custode della pace e della democrazia nel mondo, così come dichiarato dal presidente Bush. Dall'altra la tendenza egemonica degli Stati Uniti ha provocato timore in quegli stati minori che hanno intrapreso la strada dell'integrazione e che la portano avanti con successo. Nonostante i tentativi di integrazione siano ostacolati da più parti, in questi paesi l'orgoglio, le tradizioni e la sovranità nazionale vengono dichiarate ad alta voce di fronte a una realtà in cui un solo stato pretende di farsi portavoce dei valori della pace e della prosperità di tutto il mondo.
Siamo d'accordo sul fatto che il XX secolo si concluda non con un punto, ma con vari punti interrogativi. La storia è spesso imprevedibile. Quando scoppiò la rivoluzione a San Pietroburgo fra i diplomatici di allora ben pochi ne avevano previsto il significato storico. Gli osservatori generalmente prevedono le conseguenze delle guerre. Alcuni, come i filosofi, e in particolare Nietsche, rifiutavano apertamente ogni ottimistica visione del mondo. Altri annunciavano una rivoluzione mondiale, da cui l'umanità sarebbe uscita vittoriosa. Anche oggi esistono pessimisti e ottimisti, ma il dibattito è stato reso più complesso dalle mire egemonistiche degli Stati Uniti che hanno spezzato l'unità strategica della politica estera europea. Sono venuti alla luce del sole problemi le cui soluzioni spettano alle nuove generazioni.
Credo di interpretare anche il pensiero di Serra nel dire che per quanto concerne l'integrazione europea sono decisamente ottimista. L'integrazione si realizzerà nonostante la sua intrinseca lentezza. La difesa ostinata del principio della sovranità nazionale e il suo collocamento nella storia ostacolano senza dubbio il processo dell'integrazione. Se pensiamo ai risultati raggiunti nell'economia mondiale e all'enorme significato che essa determinerà in futuro, possiamo ben sperare che si avverino i desideri espressi dalle parole di Attila József: "Libertà, sarai tu a portare ordine".
Sento che i contrasti fra Europa Occidentale e Stati Uniti porteranno questi ultimi a riconoscere che da soli non saranno in grado di risolvere i problemi del mondo. Nel contempo le potenze europee si sono rese conto che, fino a quando non vinceranno le loro debolezze sul piano strategico e militare, si renderanno semplicemente ridicole nel volersi presentare allo stesso livello degli Stati Uniti.

François Fejto

Az a véleményünk, hogy a 20. sz. történetének, és mindannak, ami azóta bekövetkezett, az elso világháború az alapja, a gyökere. Nagy csalódást okozott az embereknek, foként a katonáknak, akik úgy tettek, mintha szabadságra mennének, és azt hitték, hogy néhány ember élete árán örök béke köszönt majd Európára. Ehelyett négy évig tartó háború következett, amelynek célja valójában az Európa feletti hegemónia megszerzése volt. Bár létezett a francia revansizmus, a németek harca az európai és világhatalom megszerzéséért, orosz részrol pedig nyilvánvalóak voltak az expanziós törekvések, a dönto az angolok és németek harca volt. Az angolok rájöttek arra, hogy elso, és kezdetben sikeres ipari társadalmi rendszerüket túlhaladta az ido, s a német gazdaság teljesen új, jóval modernebb az övékénél. Az angolok számára még ennél is fontosabb volt, hogy a németek elvitatták tolük a tengerek feletti uralmat.
Az elso világháború erkölcsi értelemben és a jólét tekintetében is visszalépés volt. Az utána következo béke, amelynek részleteit most nem kívánom taglalni, tulajdonképpen semmit sem oldott meg. A tartós, az állandó béke volt a célja, ám ezt nem érte el. Felborult az európai egyensúly, amely a 19. sz.-i feudalista-monarchista törekvésekkel százéves békés fejlodést biztosított Európa számára. A katonákat mintegy "fegyverhordozókká" formálták. A szembenálló felek mindegyike szabadságot, igazságot hirdetett, a katonák viszont egy nyomorúságos világot találtak, és olyan béke köttetett, amely két évtized múltán csupán fegyverszünetnek bizonyult. A második világháború tudniillik ugyanazon célokért robbant ki: a németek világuralmi törekvése szembekerült a franciák, az angolok, a belgák, a hollandok elszántságával gyarmatbirodalmuk megtartására. Oroszország sem érte el a célt, amelyért millió és millió katona esett el a frontokon, így ez az ország is a sértettek közé tartozott.
Magyarországtól elvették területének kétharmadát. Az 1917-es hármas szövetség béketervei valamivel emberségesebbek és enyhébbek voltak az Antant diktátumainál. Ez utóbbiak ellenkeztek a népi erok hatalmának, a népi egyenloségnek az elveivel, mert a multinacionálisok elott egyengették az utat. Számos francia politikus elore látta, hogy ennek nem lesz jó vége. A nagy csalódásban, a regresszióban, a mintegy messianisztikus vágyakozásban, hogy végre rend, béke legyen, megszületett egyfelol a kommunizmus, a sztálinizmus, másfelol, mintegy reakcióképpen a nácizmus és következménye, a holocaust.
Serraval és a kiadóval vitatkoztunk: hogyan jellemezzük a . századot?
A XVIII. a felvilágosodás, XIX. a nemzetállamok kialakulásának és megizmosodásának százada volt. De mi volt a XX.? A borzalmak, de ugyanakkor a tudomány, az emberi szellem százada is. A tudományok évrol-évre oly nagy gyorsasággal fejlodtek, hogy még a gazdaságnak is nehéz volt alkalmazkodnia a változásokhoz. Egy olyan századot éltünk meg, amely az igazi nagy problémák megoldását reánk, a következo századra hagyta. Egy kivételt említhetünk, bizonyságául annak, hogy a történelemben a gonosz, a rossz jó eredményekhez is vezethet, hogy a közmondással élve: a pokolba vezeto út is jószándékkal van kikövezve. Ez a kivétel pedig az a következtetés, mely szerint véget kell vetni az állandóan háborúkat kirobbantó európai hegemón törekvéseknek. A nácizmus borzalmai, Franciaország veszteségei és dekadenciája mintegy sugallják ezt a tanulságot. A XIX. századi európai gondolat fejlodése a XX. században kezdodött, és bár lassan, de néhány évtized alatt komoly eredményeket értünk el az európai integráció kiteljesedésében.
A II. világháború egy másik eredménye: bár nehezen, de sikerült megalapítani az Egyesült Nemzetek Szervezetét, létrehozni a Biztonsági Tanácsot. Bár különbözo világnézetu, és eltéro politikai érdekeket képviselo emberek vesznek bennük részt, mégis egységre lépnek a béke érdekében, azon igyekeznek, hogy a nemzetek közötti konfliktusokat ezentúl ne háborúval oldják meg. A XX. század váratlan meglepetésekkel és problémákkal szolgált. Megbukott a szovjet hatalom. Eloször történt meg, hogy egy nagy hatalom, Kelet-Németország, mely 5OO.OOO fos hadsereggel rendelkezett, lemondott nagyhatalmi igényeirol, beismerte, hogy nem bírja tovább a versenyt, mert erre rendezkedett be, szemben az Egyesült Államokkal. Mindebben a demokrácia világraszóló gyozelmét lehetett érezni és elore látni. Ugyancsak a XX. században az USA egyedül maradt mint szuperhatalom. Az emberiség válaszút elé kerül. Egyfelol felmerül a kérdés: sikerül-e egyetlen államnak, még ha szuperhatalom is, egyedül, szövetségesek nélkül olyan helyzetet teremteni a világban, hogy a csendor, a rendor szerepét játszva - amint azt Bush elnök kifejezte - helyreállítsa a rendet és helyébe a demokráciát állítsa? Másfelol ez a törekvés félelmet kelt azokban a középhatalmakban és kisebb államokban, amelyek az integrációt megkezdték és sikerrel folytatják. Jóllehet az integrációs törekvéseket itt is ott is gátolták, ezen országokban az önérzet és a nemzeti szuverenitás hagyományai eroteljesen nyilatkoznak meg egy olyan világgal szemben, amelyben egyetlen állam akarja az egész világnak a békére, a jólétre törekvo érdekeit képviselni.
Abban egyetértünk, hogy nem ponttal, hanem kérdojelekkel zárul a XX. század. A történelem sokszor eloreláthatatlan. Amikor Péterváron kitört a forradalom, a jelenlévo diplomaták közül igen kevesen látták elore ennek világtörténelmi jelentoségét. A megfigyelok általában elorelátták a háborúk bekövetkeztét. Voltak köztük olyanok, például filozófusok, mint Nietzsche is, akik nyíltan szembeszálltak az optimista világnézetekkel. Mások világforradalmat hirdettek, amelybol majd gyoztesen kerül ki az emberiség. Az optimisták és a pesszimisták között ma is megoszlanak a vélemények, de bonyolultabbak is lettek azáltal, hogy ma az USA hegemonista szándékai, törekvései megbontották Európa külpolitikai, stratégiai egységét. Napvilágra került sok probléma, amelyek megoldása a mai generációkra vár.
Azt hiszem, Serra véleményét is tolmácsolom, amikor azt mondom, hogy az európai integráció tervét illetoen optimista vagyok. Az a véleményem, hogy ez, minden lassúsága ellenére is megvalósul. A nemzeti szuverenitás elvének állhatatos védelme, beágyazása a történelembe kétségkívül gátolja az integráció felgyorsítását. Ám ha a világgazdaságban elért eredményekre, a világ gazdaságának jövobeni óriási meghatározó jelentoségére gondolunk, úgy érezzük, hogy e vágyak - József Attila szavaival élve: "Szabadság, te szülj nekem rendet"- beteljesülnek.
Úgy érzem, hogy a Nyugat-Európa és az USA közti ellentétek végül is arra vezetnek, hogy az Egyesült Államok kényszerül elismerni: egyedül, társak, szövetségesek nélkül nem oldhatja meg a világ problémáit. Ugyanakkor az európai hatalmak is rájönnek: mindaddig, amíg gyöngeségeiket stratégiai és hadi alapon nem tudják leküzdeni, nevetségessé teszik magukat, ha úgy akarnak megjelenni, mint az USA egyenrangú szövetségesei. Errol a problémáról már rég nem beszéltem Serra barátommal. Az idok és vele a vélemények is gyorsan változnak. Ezért szeretném megkérdezni: o hogyan vélekedik ezekrol a problémákról.

Fejto Ferenc